Az egész terhesség, szülés és az azután lévő időszak, a két gyerekkel zsonglőrködés alapjaiban rengette meg a gyereknevelésről, anyává válásról és az életről alkotott véleményemet. Merőben más volt minden, mint Lauránál. Az első szülött gyermekemnél. Ezt olyan jó leírni: "első szülött". Ez azt jelenti, hogy van több is. És ez egyszerre tölt el békével és nyugtalansággal, kimerültséggel és frissességgel, feketével és fehérrel és az összes ellentéttel, amik most nem jutnak eszembe, de nagyon is érzem.
A terhesség 9 hónapja és az elmúlt fél év egy nagyon érdekes utazás volt. Megbizonyosodtam róla, hogy az élet megy, halad az ő maga tempójában, hol gyorsan, hol lassan, de sosem áll meg. És visz magával Téged is. Ha akarod, ha nem (ugyan miért ne akarnád?). Vannak napok, amiket maximálisan irányítasz, mindent a kezedben tartasz, magabiztosan, tettre készen, elszántan. Vannak napok, amikbe gyengén és megadóan beleesel, mint mikor valaki a szakadék széléhez lép, a legszélére totyog, kitárja karjait és lassan beledől a semmibe. Az ismeretlenbe. A végén puhára esel ugyan, de ezt akkor még nem tudod.
Amin az első gyereknél bosszankodtál, türelmetlenül túl akartál lenni rajta, most hosszan kiélvezed, örülsz neki. Amíg az első gyereknél kétségbeestél, hogy megint nem aludtál semmit az éjszaka, a második gyereknél bölcsen legyintesz, hogy "akkor majd holnap alszom ... vagy nem." Amíg az elsőnél még délután is pizsamában, leharcolva ültél a lakás romjainak tetején, a másodiknál már tipp-topp minden. (Na jó, ez borzasztóan erős túlzás. Egyáltalán nincs toppon semmi. Csak úgy látszik. De legalább nem vagy pizsamában. És még egy laza smink is Rád került valahogyan. Azt hiszem, hogy most mindenre illik az, hogy "ki ne nyisd a szekrényajtót, mert kiborul belőle minden!" Ez természetesen a szekrényekre is igaz. És Rád is.)
Hamarosan folytatás következik.