A várandósságom utolsó heteiben elég sok drámaian élethűen bemutatott szülés történetet olvastam és néztem. Mint oly sok kismamát, engem is a kíváncsiság vezérelt - meg a nagy fokú félelem a szüléstől - és bár sokan óva intettek tőle, azért én is 'ráflasheltem' Kandász Andrea: Szülőszoba című sorozatára. Húsig rágtam a körmöm, hogy "Úúúristen! Ez vár rám is?!" és azzal nyugtattam magam, hogy kívülről biztosan sokkal szörnyűbb, ha benne leszek a 'szituban', akkor úgyis más lesz. Valóban más.
Kandász Andi műsora után így láttam lelki szemeim előtt a szülést:
Ezért pánikszerűen elkezdtem tudatosan készülni a szülésre, értsd: tudatosítottam magamban, hogy nem lesz fájdalom mentes. Minél jobban beleéltem magam, annál kevésbé gondoltam szörnyűnek a rám váró procedúrát. És ez jót tett.
Nem gondoltam volna 2011. 10. 05-én reggel, hogy hamarosan anya leszek. Indultam a kétnaponta esedékes CTG és Flowmetria (áramlás) vizsgálatra 9:00-ra, ahogy azt már szeptember eleje óta tettem. Mivel ezek a kétnaponta végzett vizsgálatok nem arra voltak hivatottak, hogy anyukát megmozgassák, hanem hogy a baba egészségi állapotát nyomon kövessék. Ugyanis szeptember elején a magzati szívhangban arritmiát, hivatalos megnevezése szerint bradiarrytmiát fedeztek fel. Szerencsére aznap a vizsgálatok mind csodás értékeket mutattak, kivéve akkor.
- Túlságosan azonosak az értékek az áramlásban. - Mondta Scherlock Holmes-os gyanakvással a doki.
- Na, már az sem jó, ha valami egyforma? - gondoltam magamban viccesen, majd igen gyorsan lehervadt a lelkemről a mosoly, mikor a doki már vagy ötödszörre kezdte mérni a picur fejében az áramlást és egyre hosszabb részeket nyomtatott ki az áramlás értékeiből az UH gépen. Ahogy sokasodtak a kinyomtatott fekete-fehér, hanghullámokra emlékeztető görbéket tartalmazó papírosok, én annál idegesebb lettem.
- Jöjjön, megnézem magát. - szólt a vizsgálat végén. Még mindig nem kérdeztem meg, hogy mi a baj, mivel láttam rajta, hogy még ő sem tudja, csak sejti. A sejtések meg nem tények, így nem voltam rájuk kíváncsi. Mivel egyenlőre nem lehet gondolat átvitellel méhszájat vizsgálni, így tudtam mi a dolgom. Szerencsére mindent rendben talált és elég jónak találta azt is, hogy 6 nappal a kiírt időpont előtt bő 2 ujjnyira nyitva is van.
- De azért a biztonság kedvéért megnézi a főorvos úr is. - mondta nyugodt, már-már boldog hangon. Mivel már kénytelen voltam legyőzni a szemérmességemből fakadó szégyenlősségemet annyian vizsgáltak már meg várandósságom alatt, így igazán nem hatott meg, hogy újabb idegen férfi fog 'közeledni felém'. De arra végérvényesen nem számítottam, hogy ebből a főorvosból van vagy nyolc!
- Akkor meg kéne szülni ezt a babát, benne van? - mondta.
- Hát, ha segítenek, mindenképp! - válaszoltam.
Igyekeztem hasonlóan tárgyilagos és közönyös arccal megnyilvánulni, mint ő, mintha nekem is ez lenne a sokadik szülésem, úgy, mint nekik. Persze az elcsukló hangom és az óriásira nyílt, megdöbbent szemem nem ezt mutatta. Ekkor olyan megnyugtatóan rám mosolygott az amúgy eléggé zord és szigorú arcú fő-főorvos, hogy valóban megnyugodtam egy kicsit... de csak addig, amíg tekintetünk találkozott. Amint vége lett a szemkontaktusnak, szó szerint visszazuhantam a valóságba és az addig fájó, a 9 hónap alatt megterhelt porcikáimat elöntötte az adrenalin, így olyan fürgén pattantam le a vizsgálószékről, olyan légiesen és gyorsan öltöztem fel, mint talán még soha.
Ezután a nővér elküldött pisilni. Pánikszerű gyorsasággal mentem is. A WC magányában aztán elmélkedtem egy kicsit: nem hittem el, hogy ez velem történik és úgy gondoltam, jó lenne elszökni. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy én most hazamegyek mert erre én még nem készültem fel, lelkiekben nem így rendezkedtem be! Nem tudom, hogy hogyan rendezkedtem be, de nem így, az biztos. Viszont előbb-utóbb eljön az igazság pillanata és már nagyon benne voltam az időben. És különben is, mit gondoltam én, hogy örökké várandós leszek?! (Hát igen, volt pillanat, mikor azt hittem, főleg a 3. trimeszterben)
A fő-főorvos azt mondta, hogy ebből ma baba lesz. És ha Ő azt mondja, akkor az úgy is van. Ha ma ebből baba lesz, akkor nem is kell olyan sokat vajúdnom, mert a doki azt mondta, hogy ebből ma baba lesz... Így morfondíroztam magamban, mikor észrevettem, hogy már vagy 10 perce bent vagyok a WC-ben, amiből kb. 45 másodperc volt az érdemi rész. Nincs mese, lesz ami lesz, ki kell mennem és túl kell lennem ezen a mai napon. Innentől felgyorsultak az események.